“Az a feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzeletükbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen.” (R.S)

Bemutatkozás

2009-ben kezdte meg működését a Tündérkert Családi Napközi és Játszóház Zalaegerszeg, csendes zöldövezetében. A jogszabályi változásokat követően 2017-től az intézmény Tündérkert Családi Bölcsőde és Játszóház néven funkcionál tovább. Fenntartója a Tündérvilág Alapítvány.

Küldetésünk

Szeretnénk a hozzánk járó gyermekeknek egy szeretetteljes, biztonságos, egészséges, esztétikus játszó környezetet biztosítani kis létszámú csoportban (7 fő). Célunk, hogy a gyermekek felügyelete mellett minél sokrétűbb, tapasztalatszerző, élményfeldolgozó tevékenységgé váljon a játék, a foglalkoztatás, ahol elősegítjük képességeiknek sokoldalú kibontakoztatását, fejlődését.

Szeretnénk családias, kis létszámú közösségünkkel alternatív lehetőséget nyújtani azoknak a szülőknek is, akiknek gyermeke sokat betegeskedik, ennél fogva nehezen viseli a zsúfolt közösséget.

Ellátási terület, életkor:

A családi bölcsőde 1,5-3,5 éves gyermekek gondozását és nevelését látja el. Alkalmi gyermekfelügyeletre is van lehetőség a hét néhány napján játszóház jelleggel. Az intézmény Zalaegerszeg vonzáskörzetébe tartozó településekről érkező szülők gyermekeinek ellátására is jogosult.

Gondozók, nevelők:

– 1 fő dajka és 

– 1 fő óvodapedagógus, zeneterapeuta, Kokas pedagógus

Zeneovis foglalkozások 4,5 -6 éves gyermekek számára.

Gyermekdalok, mondókák, körjátékok játékos tanulása. Zenei készségek és improvizásiós képesség fejlesztése, művészetterápiás eszközök segítségével.

Családias kis létszámú csoport.

Művészeti nevelés, egyéni képességek, kreativitás kibontakoztatása  ahol a mozgás és a hangszeres zene természetes velejárója a mindennapoknak. 

A hely a városból jól megközelíthető autóval, illetve busszal a 26-os sz. helyi járattal.
A családi ház földszinti része ad otthont a családi bölcsődének és játszóháznak. 

8900 Zalagerszeg- Ebergény Nagy Csarit utca 13/A


NEVELÉSI PROGRAMUNK kiemelt területei

Egészséges életmódszervezéssel odafigyelünk a gyermekek testi-lelki védelmére. Igyekszünk változatos, tápanyagokban, rostban gazdag étrendet kialakítani a gyermekek számára, és sok zöldség- és gyümölcsféleséget fogyasztani. (Barna kenyér, csírák, házi készítésű pástétomok, gyógyteák, stb. A hozzávalók nagy részét a bölcsőde veteményes kertjében termeljük. Melynek gondozását a kicsik is tevékenyen végig kísérik. A reggeli és a tízórai a családi bölcsődében készül. Az ebédet közétkeztetés keretében oldjuk meg.

A szabadlevegőn való tartózkodás, mozgás elengedhetetlen feltétele a gyermekek immunrendszerének, edzettségének, ellenálló képességének fejlesztése szempontjából. A kisgyermekkor az alapvető mozgásformák kialakulásának és fejlődésének időszaka is. Ezért igyekszünk sokféle, változatos mozgáslehetőséget biztosítani számukra a szabadban is. Az udvaron parkosított terület áll a gyermekek rendelkezésére csúszdával, hintával és homokozóval. A melegebb nyári napokon medencés fürdőzés biztosított. Eső esetén is lehetőség van levegőzésre, az ütéscsillapító szőnyeggel ellátott fedett teraszon.

sófal3

Sófal és sóhomokozó asztalunk terápiás alkalmazása segíti a gyermekek immunrendszerének erősítését preventív jelleggel illetve a fennálló akkut légúti betegségekben (pl.asztma, stb.) is hatásos. De segít az öngyógyító erők aktiválásában, energetikai hiányok kiegyenlítésében is.

A nálunk használt Parajdi és Himalája só városi szennyeződésektől mentes, klímáját a kristálysó pára biztosítja, melyet a gyerekek észrevétlenül lélegeznek be. A só által leadott negatív töltésű ionok pozitívan hatnak a légutakra.

A természet és a művészet szeretete

„A zene lelki táplálék, és semmi mással nem pótolható.”

Szakmai programunk egyik kiemelt feladata a természet megszerettetése. Igyekszünk minden lehetőséget megragadni, hogy a gyermekek közvetlenül is megtapasztalhassák a természet sokszínűségét, formagazdagságát. Mintaadással elősegítjük annak fejlődését, hogy a gyermekekben belső igénnyé váljon környezetünk megóvásának feladata.

Tiszteletben tartjuk a játék különleges varázsát, sajátos világát, misztikumát. Ez a tevékenység biztosítja a legjobban személyiségüknek a megismerését, képességük alakítását a tehetséggondozást.

Az új ismeretek akkor rögzülnek a legjobban, ha a gyermek saját maga fedezheti fel, ismerheti meg az őt körülvevő világot.

A természetes anyagokból készített egyszerű játékok komplex élményeket nyújtanak a gyermek érzékelésének. A játékok kidolgozottsága nem mérvadó, hisz így teret adunk a fantáziának.

Nagy hangsúlyt fektetünk a gyermeki kreativitás kibontakoztatására, fejlesztésére. Valljuk, hogy a nyitott, aktív, kreatívan játszó gyermekből felnőtt korára érdeklődő, sokoldalú, alkotó ember lesz.

Családi bölcsődénkben nagy szerepe van a művészeti nevelésnek. Kiemelt területünk a zene, mely áthatja mindennapjainkat, tevékenységeinket. Rendszeres zenehallgatással, énekléssel, hangszeres játékkal (hegedű, furulya, zongora, különféle ritmushangszerek stb.) igyekszünk a zene szeretetére nevelni.